A sorozat hat jóbarát személyes és szakmai életét követi nyomon, akik New York Manhattan kerületében élnek és a húszas-harmincas éveikben járnak. Rachel, Monica, Phoebe, Joey, Chandler és Ross ikonikus alakok, szórakoztató történeteik a hétköznapi problémákról…
Monica (Reem Kherici), a híres influenszermacska, Díva gazdája, Jack (Franck Dubosc) hírhedt tolvaj, akinek az utolsó zsákmányát, egy hatalmas és felbecsülhetetlen rubintot Chichi, a kóborkutya véletlenségből lenyelt…
Lola másik kedvencének, a kapucnis cicának, Hoddie-nak a bohókás mindennapjait követhetjük nyomon…
Yumi gazda répái sorra eltűnnek. Kiderül, hogy a kert alatt nyuszik ástak alagutakat. El kell őket távolítani. // Katie kutyakiállításra készül. De a polgármesterasszony segítségre szorul, így Katie-nek egy igen valószínűtlen jelentkező jut. A Mancs őrjárat…
Egy hajléktalanként tengődő egykori nyomozó az igazság nyomába ered, mert egy új haláleset nyugtalanító kétségeket ébreszt egy megoldottnak hitt gyilkossági ügy kapcsán…
NetflixAnnak megbecsléséhez, hogy egy kutyának hányféle betegsége, balesete és nyavalyája lehet, az emberi fantázia kevés – ehhez néhány napig figyelemmel kell kísérni Dr. Pol és kollégái izgalmas klinikai munkáját…
Egy apa és fia igaz története alapján, akik az Appalache-hegységen való kényszerű túrázás során helyrehozzák megromlott kapcsolatukat, hogy megtalálják szeretett, elveszett kutyájukat…
NetflixA sérült németjuhász kutyus rátalál egy szerető családra, miután egy földalatti illegális kutyaviadal után elmenekül. A tízéves kislány, Paige mindent megtesz, hogy megmentse a számkivetett kutyust. Paige elnevezi "Hercegnek". Paige és Herceg, az új jövevény legnagyobb…
A zseniális és friss hangú Cash Carraway által írt Rain Dogs egy szokatlan szerelmi történet egy munkásosztálybeli egyedülálló anya, az ő 10 éves lánya és egy kiváltságos meleg férfi között…
HBO MaxEgy nap vidéki körorvos keresi fel Sherlock Holmest, a híres detektívet Baker Street-i otthonában. Beszámol páciense és barátja, Sir Baskerville halálának különös körülményeiről. Látogatása során elmeséli azt az évszázados legendát, amely szerint a Baskerville…
Egy hányattatott sorsú fiú története, akit kutyái szeretete mentett meg a további szörnyűségektől…
A műsor házigazdája: Brandon McMillan Brandon minden részben egy magára hagyott, szomorú sorsú kutyát vesz a pártfogásába. Majd szerető családot keres számára, hogy újabb esélyt kaphasson és boldogan élhesse le az életét…
Amikor Reggie-t, a naiv, fáradhatatlanul optimista border terriert kidobja semmirekellő gazdája, Doug, az eb biztos abban, hogy szeretett gazdája szándékosan sosem hagyná őt magára…
SkyShowtimeCesar visszatért. A kutyák befogadása rekordméreteket öltött az utóbbi időben, ezért kötelességének érzi, hogy az új gazdiknak tanácsokat adjon, hogyan neveljék meg kedvenceiket. A…
Disney+Egy újságíró interjút szeretne készíteni a visszavonultan élő íróval, ezért meglátogatja mindentől távol eső, tóparti házában, ahol egy el nem mondott történetre bukkan a mélyben…
SkyShowtimeAna São Miguelben él két testvérével, anyjával és nagyanyjával, egy olyan szigeten az Atlanti-óceán közepén, amelyet a vallás és a hagyományos nemi szerepek uralnak. Barátai, Luis…
HBO MaxA kutya az egész világon az egyik legtöbbre méltatott állat. Hogyan lett vadon élő ragadozóból barátságos háziállattá - az ember legjobb barátjának története…
Miközben Martin Luther King meggyilkolása után felbolydul az ország, Romain Gary író, humanista és állatbarát, és felesége, a sztár Jean Seberg, polgárjogi aktivista, egy elhagyott kutyát fogadnak be otthonukba…
HBO MaxAngyal Zsolt műsorvezetővel és az ország legjobb kutyaszakértői bevonásával kendőzetlenül mutatjuk be azokat a témaköröket, amelyek a legtöbb kutyagazdit és kedvencüket érintik, kerülve a stúdió felvételeket, releváns környezetben…
A XX. század elején az észak-olasz Ughetterában nehéz körülmények köszöntenek az emberekre, ezért az itt lakók egy jobb életről álmodnak külföldön. A legenda szerint Luigi Ughetto…
HBO MaxSimon hiszi, hogy Chloe álmai nője, de úgy tűnik, nem tudja megnyerni szeretett kiskutyáját. Alex kutyakiképző segít neki, és hamarosan azon kapja magát, hogy vajon melyik lehet az igazi kapcsolata…
D´Artacán egy fiatal kardforgató, aki arról álmodik, hogy csatlakozik a legendás Pézsmakutyákhoz. Miután bizonyította képességeit és elnyerte a bizalmukat, neki és a Pézsmakutyáknak…
Miután egy rendőrt megölnek, a férfi kutyája, Reno, a felfüggesztéséből visszaérkező Jake Wilder nyomozó mellé kerül. A férfi és a kutya kapcsolata nehezen indul, de kénytelenek együtt dolgozni, hogy megtalálják Reno előző gazdájának gyilkosát. Ahogy viszont egyre…
A basáskodó, de karizmatikus farmer megfélemlítéssel folytat háborút testvére új felesége és annak tizenéves fia ellen – mígnem régóta rejtegetett titkokra derül fény…
NetflixSimon hiszi, hogy Chloe álmai nője, de úgy tűnik, nem tudja megnyerni szeretett kiskutyáját. Alex kutyakiképző segít neki, és hamarosan azon kapja magát, hogy vajon melyik lehet az igazi kapcsolata…
Amerikai őslakos, azaz indián tinikről szól, akik Oklahoma vidékein elkövetnek és megakadályoznak bűntetteket, és a pénzből Kaliforniába akarnak költözni…
Disney+Az Arye Sharuz Shalicar provokatív önéletrajzából készült film izgalmas mese a felnőtté válásról, a főszerepben Soheillel, az iráni zsidó tinédzserrel. A 16 éves Soheil és családja…
HBO MaxTe is mindig arra vágytál, hogy legyen egy ikertestvéred? Vagy mindjárt kettő? Legújabb sorozatunkban három ikertestvér nem mindennapi kalandjait követheted nyomon…
A tű, a kutya, a rák, a tojás és a kakas elindulnak vándorútra. Estére beköltöznek a rókák tanyájára. Mikor a rókák megérkeznek rablókörútjukról, a tű és társai megleckéztetik őket. Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez…
A közeli jövőben járunk, amikor Taranto szellemvárossá vált, ahova senki nem mer belépni. A nincstelenek a túlélésért, a bandák a hatalomért küzdenek. Két tizenhárom éves árva, aki együtt nőtt fel, arról álmodozik, hogy csatlakozik az egyik bandához…
Néhány színfalak mögötti történet és visszatekintés azokra a páratlan kutyákra, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták Tia családjára és a segítőkre…
Clifford mikor megszületett, a legkisebb volt a testvérei között, talán éppen ezért választotta őt Emily születésnapi ajándékként. Senki nem számított rá, hogy Clifford nagyra nő…
NetflixHBO Max